Panna & Ernő

2021.12.30

Korábban már említettem Nektek, hogy az év utolsó napjai is szeretetben, szerelemben teltek, úgyhogy most érkezem is Panna  és Ernő esküvőjének beszámolójával.

Nemeshegyi Aminának, a Púder Műhely esküvőszervezőjének köszönhetem a felkérést, ugyanis Ő mutatott be minket egymásnak. Nagyjából egy hónapunk volt felkészülni, de úgy érzem, sikeresen teljesítettük ezt a "küldetést" is.

A történet főszereplői valamikor 2015 szeptemberében pillantottátok meg egymást először, amikor Ernő a BME Közlekedés karán tartott elektrotechnikai laboratóriumot. Panna, mint első éves hallgató egyszer csak betoppant. Kezdetben még kevésbé figyeltek fel egymásra, és az első üzenetváltásokra is több hónapot kellett várni.

Kapcsolatukban a fordulópontot egy őszi nap hozta el, amikor Ernő elhívta Pannát forró csokizni. Az első randi helyszínéül a Podma névre hallgató csokizóra esett a választásuk. Mindketten nagyon izgultak, amit tagadni sem tudhattak volna, hiszen Panna kétszer is lefejelte szemüvegével a bögrében található kanalát. Ennek a jelenetnek köszönhetően Ernő első pillantásra beleszeretett Pannába.

Nagyon hamar érezhetővé vált, hogy mennyire összeillenek, így nem vártak sokáig a szülői bemutatással sem. A karácsonyt már Vácon ünnepeltétek Panna családjánál.

Első közös nyaralásuk Dobogómajorban vezetett, amelyet még számtalan utazás követett. 2018 őszén elrepültetek Görögország egyik legnagyobb szigetére, Rodoszra. Ez az utazás több okból kifolyólag is emlékezetes marad számukra, ugyanis Panna első repülős útja volt. A légitársaság jegyértékesítésekor nem foglaltak külön ülőhelyet, feltételezték, hogy a rendszer biztosan egymás melletti helyet kínál majd számukra. Sajnos nem így történt, ezért Panna a gép leghátuljában, Ernő pedig a gép elejébe foglalt helyet. Innentől kezdve biztos, ami tuti alapon, mindig előre vásárolna egymás melletti ülőhelyet a repülőjáraton.

Ráadásul a szállodába érkezéskor kiderült, hogy az apartman helyett, csak egy stúdiót tudnak biztosítani számukra, cserébe viszont svédasztalos reggelit ajánlottak, ami isteni volt, ezért tulajdonképpen nem is bánják. Október lévén, nem volt forróság, de túrázáshoz tökéletes időjárás adatott. Panna egyik nap el is határozta, hogy sétáljanak el a fővárosba, úgyis csak 10 kilóméterre van a szállástól. A városba gyönyörűen kialakított út vezetett végig a tengerpart mellett, viszont így nem sok energiájuk maradt az óváros látnivalóinak felfedezésére. A hazafelé vezető utat már busszal tették meg.  Rodosz a homokos partszakaszaival, a garantált napsütéssel, és az igazi görög hangulatával azonnal elvarázsolta Őket.

A következő év augusztusában, Kréta felé vettétek az irányt. Egy hét nagyon kellemes, nyugodt feltöltődés várt rájuk. Sokat napoztak és fürdőztek a tengerparton, béreltek autót és ellátogattak a sziget legnevezetesebb pontjaihoz is.

Az utolsó nyár sem maradt el pihenés nélkül, ezúttal Tenerifét pipálták ki a Bakancslistáról. Két hét káprázó napsütés vár rájuk, ettől függetlenül Ernő hófehéren tért haza, míg Panna teljesen lebarnult. Egy nagyon modern kis autót béreltek, amire szükségük is volt, ugyanis felautóztak 3700 méter magasba, egészen a Teide vulkán felső részéhez. Itt is éltek át kalandos pillanatokat. Például, amikor a felfelé vezető úton a GPS javasolt egy 10 perccel rövidebb utat, Panna bátran rávágta, hogy jó akkor itt forduljanak balra. Az út valóban rövidebb volt, de a végén már 1-esben is alig tudtak felmenni a 45 foknál is meredekebb emelkedőn.

Az utazások során a nevezetességek felfedezésén túl finomabbnál finomabb ételeket és italokat kóstolnak, sétálnak, olykor-olykor eltévednek, de a főszerepbe mindig a tengerparti sütkérezés kerül.

Megismerkedésük után néhány évvel érkezett el az első közös otthon érzése, amikor együtt rendezték be az első lakásukat. Kezdettől fogva tudták, hogy össze is szeretnétek majd házasodni, és most 6 évvel az első találkozás után érkezett el a pillanat, hogy belevágjanak.

Panna elárulta nekem, hogy Ernőnek köszönheti a feltétel nélküli szerelem érzését. Mindig a legjobbat hozza ki belőle, és úgy érzi, mindig számíthat Rá, bármiről is legyen szó. Megértő és türelmes Pannával. Kifejezetten örül Ernő számítógépes játékgyűjteményének, mert így ő is talál mindig magának kedvére valót. Természetesen a humora mellett sem tud szó nélkül elmenni. Még azt is szereti Benne, amikor sokáig alszik, egy picit lassan készül, vagy olykor-olykor feledékeny. 

Ernő is megosztotta velem, már réges-régen teljesen egyértelmű volt számára, hogy Pannával szeretné leélni az életét, egészen biztosan Ő lesz a felesége. Elárulta azt is, hogy azért szeretett Belé, mert az első perctől kezdve el tud veszni a szemeiben. Boldog, mert nem csak a szerelmet, hanem a lelki társát is megtalálta Benne. Tud nevetni a viccein, és nem fogják mosoly nélkül leélni az életüket, ami számára mindennél fontosabb. Még akkor is szereti, amikor Panna fáradt és leküldi a boltba vagy, amikor Ő nyeri a társas partit. Amire valljuk be, elég nagy az esély.

Ezekkel a bevezető sorokkal hangolódtunk 2021. december 30-án a Manna Lounge étteremben összegyűlt vendégsereggel. Hálásan köszönöm Panna és Ernő a bizalmatokat, soha nem felejtem el a szervezés időszakát, ahogyan az esküvőtök napját sem! 

"Köszönjük a szép szavakat, mindenkinek nagyon tetszett és sokat dicsérték a ceremóniát!"

#szertartasvelem #esküdjetekvelem #szertartasvezeto #szertartásvezető #eskuvoszervezo #polgariszertartas#ceremonia #eskuvo #alomeskuvo #nagynap #fogadom#nincsenekhatarok #rólatokszól #szerelem #házasság#boldogpillanatok #szerelemmunka #álommeló#küldetésteljesítve #szerelemnagykövet