Kata & Peti

2021.09.11

Egy igazán izgalmas nap vette kezdetét 2021. szeptember 11-én, amelyről szeretnék Nektek a megszokott módon beszámolni. Ilyenkor már utószezon van kishazánkban is, ez mégsem volt érezhető, ugyanis olyan káprázó napsütés és mérhetetlenül meleg hőmérséklet tombolt, hogy mindenki azonnal megindult a Balaton felé. Ezzel nem is lett volna gond, csakhogy az én utam is abba az irányba vezetett. Egészen pontosan káptalantótiba, Kata és Peti esküvőjére.

Borzasztóan izgultam, mert az utazást segítő alkalmazás az előre tervezett 2 óra 15 perc helyett 3 óra utazási időt írt. Belehúztam a készülődéssel, és úgy döntöttem délelőtt 11 órakor elindulok Budapestről, biztos, ami biztos. Szerencsére bőven időben odaértem. Útközben váratlanul összefutottunk a -es főút -es kilométerénél Balogh Tomi ceremóniamesterrel, aki éppen egy badacsonyi esküvő után tartott egy székesfehérvárira. 

A főútról letérve, közeledve a helyszínhez, picit oldódott bennem a feszültség, hiszen már az oda vezető út magával ragadott. Káptalantótiba érkezve a Liliomkert Piacba azonnal bele is szerettem, ahonnan pár perc múlva egy igazi mesevilágba csöppentem. Közel 400 kilométert tettem meg aznap, de minden egyes percéért megérte. Felfoghatatlan és leírhatatlan az az érzés, amit akkor, ott átéltem, amihez maga a helyszín volt az alap, de a tulajdonosok végtelen kedvességének és a profi szolgáltatói csapatnak is köszönhető. Kata és Peti szerelme pedig mindezeket fűszerezte meg A tulajdonosoknak, Katának és Zsoltnak ezúton is gratulálok! Óvjátok, féltve őrizzétek a kis ékszer dobozotokat, és nagyon sok sikeres rendezvényt kívánok Nektek!

No, de ugorjunk egy picit a történet főszereplőinkhez. Kata és Peti Németországban élnek. Az esküvőszervezés előtt néhány héttel érkeztek csak Magyarországra, így nem volt lehetőségünk a Nagy Napig személyesen találkozni. Esküvőjük helyszínén, Káptalantótiban aznap szüretifelvonulást tartottak, ezzel a házasulandókat feltartva, így a tervezetthez képest később és emiatt egy picit feszülten érkeztek meg. Ebben a helyzetben találkoztunk először, és ebben a pillanatban szembesültünk azzal a ténnyel is, hogy Kata jegygyűrűje nem található az ékszeres dobozban. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor Borbás Viktor ceremóniamester kezébe adták a gyűrűtartót, első dolga volt, hogy kinyissa és megszólalt: hiányzik egy gyűrű. 

A helyszín tulajdonosa és Kata tanúja azt próbálták, hogy vajon az ő gyűrűjük mérete megfelelő lehet-e a menyasszony számára, mi pedig a többiekkel az autóban csúszva- mászva kerestük az elveszett ékszert. Mindenki szíve nagyon hevesen vert és homlokunk már nem csak a káprázó napsütéstől gyöngyözött. Végül Peti találta meg percekkel később leendő felesége gyűrűjét, valahol az autóban elgurulva rejtőzött. Akkor, ott megbeszéltük, hogy szusszannak egyet az izgalmakra és csak utána kezdünk. Nem véletlenül kezdtem úgy, hogy különösen izgalmas napnak néztünk elébe. 

Kata egyébként a barátnői unszolására regisztrált egy társkereső alkalmazásra. Akkor még nem gondolta volna, hogy ott találja meg az Igazit. Álmodozott, hogy szuper lenne, ha Németországban pont összehozná a sors egy magyar sráccal, de úgy gondolta túl nagyok az elvárásai. Petinek is Ákos barátja említett az alkalmazást egyik magyarországi hazalátogatása alkalmával. Be is regisztrált, elsők között pillantotta meg Katát, és hirtelen ki is szaladt a száján: Nekem ez a Csaj kell! Természetesen jobbra húzta, és remélte, hogy ő is így tesz majd. Amint azt Szilágyi Szabina elképesztő fotói is bizonyítják, Kata is húzott egy jobbost. Lássanak csodát, mindkettőjük kívánsága szempillantás alatt teljesült!

Viszonylag rövid időn belül egy hullámhosszra kerültek. Ha szabadidejük engedte, mindig úgy alakították, hogy találkozzanak. Egy májusi kiránduláson, amikor Immenstadtba utaztak, sétáltak, libegőztek és annyira természetesnek érezték az együtt töltött időt, hogy a Mittag hegyen hivatalosan is kijelentettétek, ettől a naptól kezdve egy párt alkotnak.Az elmúlt évek alatt számtalan élménnyel gazdagodtak. Jártak Ausztriában kirándulni a tavaknál, és meghódították a hegyeket is. Ellátogattak Neuschwanstein Disney kastélyához, felfedeztétek Lindauba a Bodeni tavat. Eltöltöttek egy hétvégét Olaszországban a Reschensee-nél, majd elrepültek Milánóba is. Első közös nyaralásuk pedig Tenerifére vezetett, melynek változatos szigetvilága annyira magával ragadta Őket, hogy azóta megfordultatok Gran Canarian és Fuerteventurán is. 

Időközben kis világunk egy időre elcsendesedett, de ők ennek az időszaknak köszönhetik új szenvedélyüket, a túrázást. Először a közeli Allgäui Alpok hegy tavait keresték fel, majd utána egyre magasabbra merészkedtek. Ez a szenvedélyetek azóta is töretlen, és egyik legszebb emlékük is egy kiránduláshoz köthető. Épp a következő úticél között válogattak, amikor a választás Pfronten-re esett, ahol Falkenstein várromja található. Az időjárás ugyan egy picit hűvös volt már így ősszel, de nem riasztotta el Őket, és felsétáltak a hegytetőre. Peti a már jól megszokott módon éppen drónfelvételeketkészített, amikor a vár kapuján megpillantotta, hogy ez egy mágikus hely. Azonnal jelnek érezte. Majd fentről kiszúrta azt a kis potenciális dombocskát, megkérdezheti Katától: Leszel a társam egy életen át? A válasz természetesen egy meglepődött, őszinte, boldog és örömkönnyes igen volt. Kata elárulta, annyira fázott azon a napon, hogy nem volt túl sok kedve már megállni a kiszemelt dombocskán, de így utólag egy percig sem bánja. 

A kezdeti izgalmak ellenére, az előzetes egyeztetések alkalmával úgy gondolom, egy baráti, bizalmi viszonyt sikerült kialakítanunk, így nem volt érezhető a személyes találkozó hiánya. A sors úgy alakította, hogy a mi utunk is igaz, ha csak egy pici időre is, de keresztezte egymást. Néhány óra egyeztetéssel olyan emlékezetes pillanatokat szereztünk egymásnak, amelyeket még egészen biztosan sokáig fogunk emlegetni. 

Örülök, hogy megismerhettelek Benneteket! Maradjatok mindig ilyen boldogok!

Aradi Dóra Szertartásvezető

#szertartasvelem #esküdjetekvelem #szertartasvezeto #szertartásvezető #polgariszertartas #ceremonia #eskuvo #alomeskuvo #nagynap #fogadom #nincsenekhatarok #rólatokszól #szerelem #házasság #boldogpillanatok #szerelemmunka #álommeló #küldetésteljesítve #szerelemnagykövet #aradidora