Brigi & Krisztián

2020.08.21

A sors útjai kifürkészhetetlenek, és az élet nagy rendezője már jóval előttünk tudja, hogy miért kell lekésnünk vonatot. Igaz?

Nem hiszem a véletlenekben. Abban hiszem, hogy minden, ami történik velünk, annak oka, helyes és ideje van az életünkben. Percre pontosan meg van írva, kivel, hol, és mikor van dolgunk. A perc, ami örökre megváltoztathatja az életünket. Így történt ez Brigivel és Krisztiánnal is.

Brigit tinédzser korom óta ismerem, és sokszor álmodoztunk arról vajon, milyen lesz, ha egyszer férjhez megyünk? Egészen biztos vagyok abban, hogy akkor még egyikünk sem gondolta volna, hogy éppen előttem fogják kimondani a boldogító igent.

Krisztián tavaly egy amerikai álomutazás alkalmával, az Empire State Building tetején megkérte Brigi kezét, és elérkezett a várva várt pillanat, ami évekkel ezelőtt még csak álom volt. Esküvőjük helyszínéül pedig a toszkán hangulatú neszmélyi borvidéket választották, ahol idén többször is volt lehetőségem szertartást vezetni, viszont az idő csak most az egyszer kedvezett, hogy a Hilltop Borhotel talán legromantikusabb pontján, Meleges-hegyen legyen megtartva e jeles alkalom. Milyen érdekes, hogy most is a borvidék legmagasabb pontjára esett a választásuk.

Kívánom, hogy mindig a felhők felett járjatok, és, hogy az a tisztelet, bizalom, boldogság, szeretet és szerelem, amit sugároznak a szemeitek, kísérje házasságotok mindennapjait. Legyen nagyon boldog és hosszantartó közös életetek!

Ezúton szeretném megköszönni, hogy bizalmat szavaztatok nekem!

"Dóri szereti amit csinál és szerintem ez nagyon fontos, főleg egy esküvőnél! Neki ez nem egy munka, hanem a hivatása. Csillogó szemmel hallgattuk az általa elmesélt történetünket, ami egyszerre volt megható, vicces és nagyon bensőséges! Mindenki imádta! Dóri személyisége, megjelenése, hangja egy csoda, érzelmekkel telve tudja az egész szertartást levezényelni, amitől úgy érzed nem az egyik vagy a sokból, hanem az egyetlen! Mindent nagyon köszönünk! Tiszta szívvel ajánljuk mindenkinek! ❤️ "

#szertartasvelem #esküdjetekvelem #szertartasvezeto #szertartásvezető #eskuvoszervezo #polgariszertartas #fogadom #ceremonia #eskuvo #alomeskuvo #nagynap #fogadom #nincsenekhatarok #rólatokszól #szerelem #házasság #boldogpillanatok #szerelemmunka #álommeló